A józsefvárosi Dankó tér 12. szám alatt éppen filmet forgatnak az ötvenhatos disszidens színésznő, Miréna Lock életéről. Innen indul, kanyarodik vissza a múltba, majd játszódik újra a jelenben ez a fordulatokkal teli, muzsikával átszőtt történet. Tehetségről, tékozlásról, elfogadásról és kirekesztésről, a kitörni akarás erejéről. Lehetséges-e kitörni a nyomorból, a bűnből, a teljes elszigeteltségből? Vajon miért megy veszendőbe sok cigány ember tehetsége? Miért nem képesek beilleszkedni társadalmunkba? Eredetileg  ezek a kérdések 1984-ben fogalmazódtak meg Csemer Géza művében, viszont most, 30 év elteltével legalább akkora aktualitása van. A darab és az előadás nem akar igazságot szolgáltatni, nem célja az itélkezés,  talán a politizálás sem. Csupán felmutatja a problémát, gondolkodásra késztetve a nézőt, de nem kezébe adva a megoldást.

A darabot nézve az jutott eszembe, hogy ez biztosan musical? De persze, kétség kívül az. Csak sokan a musicalt, mint műfajt egy vidám műfajnak ismerik, és ez a darab nem vidám. Sokszor humoros és megnevettet, de nem vidám. Csemer Géza a romák legégetőbb és legfontosabb problémáival foglalkozik olykor kegyetlen őszinteséggel, sok önkritikával, de sok humorral, szerelemmel és lírával is fűszerezve. Ehhez a műhöz írt Szakcsi Lakatos Béla egy csodálatos világzenét, és állt össze a musical.

A cigányság létezése a magyar társadalomban számos kérdésben ad okot vitára. Kampánykérdés, közbiztonsági kérdés, kulturális kérdés, civilizációs kérdés, oktatási kérdés, erkölcsi kérdés, megannyi kérdés, ahol biztosan belefutunk a cigányság sokszor előítélettől sem mentes problémájába.

A helyszín egy lebontásra ítélt ház, valódi bűntanya, szemétlerakat, a lomizók kincsesbányája, az élet tere. Magam sem tudom miért, de a közelmúltban lebontott ferencvárosi Dzsumbuj jut róla eszembe. A darab címe pedig, a Cigánykerék, nem a tornaórák ügyességi gyakorlatát jelöli, hanem azt az életfelfogást, mely az itt élők sajátja. A kirekesztettség és elszigeteltség miatt a cigányok mindennapi szükségleteiket csak megélhetési bűnözésre berendezkedve tudják megteremteni, s ebből a közegből való kitörés valószínűsége a lehetetlennel határos. Ha valaki megpróbálja, mindig akadnak, akik visszahúzzák ebbe a fertőbe.

A tehetséges cigány festő, Zaki (Nagy Dániel Viktor) is pontosan így jár. Zaki szerelmes lesz Juditba (Szinetár Dóra), a fiatal, nem cigány gádzsiba, aki ráadásul tanítónő. Ezt sem Zakariás környezetében, sem a lány családjában nem nézik jó szemmel. Még tekervényesebbé válik az ügy, amikor Zaki megnyer egy pályázatot, és a képeiért kapott pénz által az eddig ágrólszakadt fiú megpróbál kiszakadni sorsa béklyójából. A múltja viszont közbeszól, mivel egy korábbi balhéját barátja, (mint később kiderül, testvére) Kanta (Zöld Csaba), a boxoló vállalta magára, aki most szabadult a börtönből. További bonyodalmat jelent Zaki istápoltja, az életét csövesként tengető homoszexuális prostituált, Lönci (Fila Balázs), aki féltékeny Juditra, holott egyértelmű, hogy Zaki a lányokat szereti. Összekuszálja még a szálakat a környéken tevékenykedő Kanonok, akinek bandája az összes környékbeli fiatalt magába szippantja és a maga képére formálja. Ezért aztán még az intelligens Kanta és a tehetséges Zaki sem képes kitörni ebből az ördögi körből, a zseb- és fémtolvajlás, futtatás és uzsora meghatározta létből.

A figurák sematikus ábrázolása esetünkben szóba sem jöhet, pedig ezzel hamar eldólhetnének a függő kérdések. Itt nincsenek jók és rosszak, itt csak emberek vannak, akik helyzetükbe már belefáradtak, felőrlődtek, de minimum afelé tartanak. Emberek, akik rendre meghozzák a maguk jó és rossz döntéseit. A cigányok bővérűek, szabadosak, még akkor is, amikor nem kéne, a magyarok pedig zártak és előítéletesek. Ez a kettősség jól megmutatkozik a darabban is. Persze a kettősség látványos kifejezéséhez nem csak a szerző remek eszközei, de a figurákat alakító színészek virtuóz munkája is szükségeltetik. Személyes kedvencem Jakus Szilvia volt, aki Ezüstöt, a visszafogott prostituáltat alkította kiválóan. De ne feledkezzünk meg a hibát csak másban kereső, korlátolt Szekeresről (Botár Endre), Judit apjáról, vagy a rezignált bárzongoristáról, Trallala Gézáról (Bíró Péter) se. A tolószékben ülő, folyton ájtatoskodva sipítozó Matild (Fehér Anna) egyszerűen zseniális. Sokáig fel sem ismertem a művésznőt, annyira jól hozta a szerepet, pedig nem volt túlzó mértékben elmaszkírozva.A Matildot gondozó, megrögzött alkoholista, folyton illuminált Babus (Molnár Zsuzsa) karaktere is tökéletes. Megannyi különleges karakter, egy apránként összeálló korrajz.

A musical dalai jól sikerültek, a történet előre haladtával egyre jobbak. A második felvonásban már olyan dalok is vannak, ahol a közönség ismeretlenül is, már első hallásra a lábával veri a ritmust, bejön a dalok közbeni ütmes taps, olykor az előadást éltető ováció is. Egyfajta kellemes, tartalommal is megtöltött szórakozást kaptunk erre az estére, a darabnak megérdemelten volt sikere.

Előadás fotó: Gergely Beatrix

2014.10.05.
Forrás: Kulturnaplo.hu

A linkért ahonnan a cikk származik köszönet Dóra Mausznak.