Ripacs-ródsó | Michael Frayn: Függöny fel! – Centrál Színház

  2013.10.30. 21:14

Bedő J. István

Az alapsztori világsiker, és eléggé közismert is: turnéra készül egy kisebb társulat, a bemutatandó bohózat (nevezzük ezt belső vagy turné-darabnak) a premier előtt néhány órával még nem hogy félkész, de a csapat ott tart, mintha éppen csak a második rendelkező próbára estek volna be. Bukásszag terjeng a levegőben. A második felvonás már maga a széria előadás, ámde ugyanaz hátulról (ezzel a címmel is futott a mű korábban), a harmadik pedig a turné vége, minden szétesett atomjaira.

Olyan klasszikus ez, ami bármelyik színházban lökésszerűen megemeli a nézőszámot (csak az utóbbi 30 évből: Pesti, József Attila, Weöres [Szombathely], Győri Nemzeti és az Újszínház).

A turnéra vitt komédia – természetszerűen – karikatúra alakokat rajzol meg. Az üres, ódon formájában helyreállított vidéki ház bugyuta házvezetőnőjét, a saját feleségével titkos légyottra készülődő, ámde adócsaló háztulajdonost, az ifjú ingatlanügynököt, aki szintén ki akarja próbálni kedvesével a dupla ágy rugózását, a kelekótya betörőt.

És nem kevésbé karikatúra a társulat.

A középkorát már legalább huszonöt éve egyfolytában ünneplő Dotty, a meglehetősen ifjú Garry (a turné-darabban Roger, az ingatlanügynök), a nagyon-nagyon kis színésznő Brooke (Roger kalandja, Vicki, amúgy adóellenőr), Frederick, akinek még a hideg vizet is meg kell magyarázni, annyira tökfej (Philip, adócsaló férj), Belinda, talán az egyetlen, aki színész is tudna lenni, ha nem kellene pénzt keresnie… (Flavia, adócsalóné). A társulat tagjai tudják, hogy a közép-angliai közép-Mucsára készülnek, tehát lesz itt ripacséria minden mennyiségben. Hadd röhögjön, aki eljön a turné (road-show, ródsó) előadásaira.

Mindezeket még súlyosbítja a rendező (szegény), akinek ebből a vegyessalátából kell előadást, sőt szériaképes produkciót faragnia. (Lehetőleg még a teljes megőrülés előtt.) Az ő életére – meg mindenkiére – nehezedik az öreg, maníros, Selsdon, akinek kicsi szerepe (betörő) sajnos kihagyhatatlan, mert a megfelelő (vagyis a legalkalmatlanabb) pillanatokban viszi előre a turné-bohózat cselekményét. Ilyen helyzetekben kell egy minden bajért felelőssé tehető bűnbak, de itt kettő is van, a rendezőasszisztens Poppy és az ügyelő Tim.

Ha az olvasó mostanra eltévedt a figurák között, nem áll egyedül. De hát ugye a díszletben a turné-darab zajlik, mögötte a színészek magánélete, és a kettőnek nem szabad összecsúszni. Ettől ragyogó kommersz játék Frayn Noises off! (Csendet kérek!) néven született, megfilmesített és többszörösen lefordított gyermeke.

A Centrál Színház bemutatója szinte folytatja a Menzel rendezte verziót, mármint Hamvai Kornélfordítását – de alaposan átszabva. Pedig megvan az átkötő szál is: Pokorny Lia onnan igazolt át, és szerepet is váltott. A Paulay Ede utcai csinos asszony helyett egy trampli (Tábori Nóra, Takács Kati valamikori alakítása) indítja az előadást, elkövéredetten, hajcsavarókkal, felismerhetetlen papagájhangon. Pokorny mint Dotty színésznő csak később leplezi le magát, amikor saját hangon szólal meg. A késleltetés pompás – köszönet a rendező Puskás Tamásnak! A nagy nehezen összetákolt hakni-bohózat, amit néhány rutinból odakent megoldással sikerre lehetne vinni, most emészthetetlen Lloyd, a rendező (Schmied Zoltán) számára. És nem elég, hogy rengeteg ajtós-ablakos díszlet, ami dramaturgiai kulcs minden habkönnyűségben, bedöglik, beszorul, kiesik, még a kellékek is fellázadnak, a tányér szardíniától kezdve a telefonon át az újságig. (A fenébe is ilyenkor veszi észre a néző [mármint mi], hogy mennyire fontos a kellékes meg az ügyelő, meg az egész háttér…)

Az egész külső bohózat akkor válik komoly színházi munkává, amikor a hátát mutató díszletben megy a turné-előadás, a kulisszák mögött pedig dübörög a magánélet. Pokorny trampli Mrs. Clackettje sértődötten Dottyvá vetkőzik, no, akkor látjuk meg a formátlanná alakító kitömést – a balhé mögött pedig a túlérett asszonyt, aki Garryvel folytat viszonyt, és színpadi bosszú(ka)t áll a hűtlen szeretőn. Az ingatlanügynökként betoppanó Bereczki Zoltánról most derült ki számomra (talán megkésve), hogy milyen jó komédiás. Elviselhetetlen Garry-színész, aki röpködő mozdulatokkal igyekszik teljesíteni a penzumot, de valójában csak menteni próbálja a menthetőt.

Brooke mintha véletlenül csöppent volna a hakniba, és apránként meg is tapasztaljuk, hogy eddigi legnagyobb szerepe: ágymelegítő a rendezőnél. Un mindent és mindenkit. Ágoston Katalin úgy van jelen a színen, hogy ott sincs – de ezt igen jól csinálja. Frederickről (Cserna Antal) főleg az derül ki, hogy a színpadon is civil marad. A külső szerep szövege alapállásban is remek: a bemutató előtt néhány órával mélységet keres a belső darabban, és a saját szerepe dramaturgiai súlyát. Belinda/Flavia (Botos Éva) egyfolytában azt mutatja meg, hogy a darabot el kell játszani, ha a fene fenét eszik is…

Papp János tulajdonképpen olyan figurát kapott, amit erős gúnnyal szociális szereposztásnak neveznek („Adjunk tíz mondatot az öreg kollégának!”), holott korban ettől még elég távol van. A sírnivalóan röhejes, lepusztult agyú, vén szeszkazán komédiást hozza, aki valaha jobb színházakat látott, és a kollégák által a színre belökdösött betörőt, aki még a végszavait is alig éri el…

A rendező magánéletének káoszát a ripacsfelhozatalon felül még kavarja a művésznők hisztije, a kollégák keresztbe-kasul érzelmei és kapcsolatai, az ügyelő (Vári-Kovács Péter), aki minden szerepbe beugrik, ha kell (de hogy mikor kell ennél a bandánál?…), és a saját asszisztensnője. A mindent tűrő, szegény kis Poppy (Szilágyi Csenge, szeretetre méltó aprócska szerepe) két felvonáson keresztül akar „feltétlenül beszélni” a rendezővel, és aztán az igazi záró poént ő hordozza.

A színpadi tér hozzávetőleg adott, szinte minden, eddig színre vitt előadás hasonló díszletben játszódik. Viszonylag kevés újításra adott lehetőséget Bagossy Levente számára, azonban a nyílt színi átforgatásnál értjük meg, hogy mennyire szellemes technikailag a kulissza háta – és mennyi gazemberségre ad lehetőséget… Dotty művésznő trampli Mrs. Clacketté alakítása a kitöméssel és a parókára szerelt hajcsavarókkal Rátkai Erzsébet nagyszerű leleménye. Továbbá a megtriplázott betörőjelmez is…

Nem merem feltételezni, hogy Puskás Tamás külön mélységet akart adni rendezésével a nagyon sikeres és sokat játszott darabnak. De azért majdnem biztos vagyok abban, hogy amikor a rengeteg röhögés után (csak úgy nevetni nem lehet a darab[ok]on) kiszáradt szájjal felállnak a nézők, jó néhányuk gondol arra: „az én életemben nem tisztára ilyen volt az a fejezet, amikor…?”

Fotók: Artnews.hu, Rick Zsófi

Michael Frayn: Függöny fel! – A Centrál Színház előadása
Fordító: Hamvai Kornél – Dramaturg: Baráthy György
Rendező: Puskás Tamás

Szereplők
Dotty / Mrs. Clackett – Pokorny Lia
Lloyd, rendező – Schmied Zoltán
Garry / Roger Lillicap – Bereczki Zoltán/Szemenyei János
Brooke / Vicki – Ágoston Katalin
Poppy, rendezőasszisztens – Szilágyi Csenge
Frederick / Philip Brent Sejk – Cserna Antal
Belinda / Flavia Brent – Botos Éva
Tim, ügyelő – Vári-Kovács Péter
Selsdon / Betörő – Papp János

Díszlettervező: Bagossy Levente
Jelmeztervező: Rátkai Erzsébet