A történet egyik főszereplője a húszas évei közepén járó, nagyon fiatalon árván maradt fiú, Ferdinand Clegg, aki lepkéket gyűjt. Vidéken él nagynénjével és fogyatékos unokatestvérével. Élete a maga nemében kész rémálom, egészen addig, amíg meg nem üti a totó-főnyereményt. Attól kezdve ugyanis minden megváltozik. Mert akinek pénze van… annak módjában áll gyűjteményét új, mindennél csodálatosabb és kívánatosabb példánnyal gyarapítani. Bármi áron. Csakhogy a gyűjtemény legújabb darabja nem egy kivételes pillangó, hanem egy fiatal, különlegesen szép diáklány, Miranda Grey, akit a megszállott fiatalember előre megfontolt szándékkal elrabol, és fogságban tart. Kizárólag a maga örömére. Csak azért, hogy birtokolhassa. Hogy akkor láthassa, amikor akarja. Hiszen mást nem akar tőle, „csak” birtokolni. Bár valahol a szíve mélyén arra vágyik, hogy a lány megkedvelje őt, viszonozza gyengéd érzelmeit, és együtt maradjanak. Örökre. Mint egy igazi család. Bár erről nem igazán lehet fogalma, hiszen neki nem adatott meg ilyen.
 

Miranda viszont a fény gyermeke, maga az élet, aki szép lassan elsorvad, ha elzárják tőle az éltető erőt, a napfényt, a szabadságot, a szüleit, a barátait, a művészetet, egyszóval mindent, ami értelmet ad az életének. Szépségéből, lelkének finomságából és öntudatos szellemi fölényéből az elején komoly előnyt kovácsol, már-már úgy tűnik, ő uralkodik a férfin. Pedig csak hatalma van felette, hiszen a férfi saját eltorzult érzelmeinek rabja. Ám ahogy telnek az órák, napok, hetek, úgy hal ki belőle a remény. Már nem hisz abban, hogy valaha is élve kijut a Ferdinand által berendezett aranykalitkából, ezért szépen fokozatosan összeomlik. És ezzel átadja a tényleges, totális, mindenre kiterjedő hatalmat a férfinak. Aki viszont ezzel együtt ki is szeret a nőből, hiszen az már nem testesíti meg számára azt az eszményképet, amit korábban.

A történet tulajdonképpen kétszereplős kamaradarab, ami a műveletlen, otromba lepkegyűjtő és a művelt, kecses, törékeny diáklány között két hónap kényszerű együttlét alatt zajló szellemi küzdelem, valamint a két, egymással semmiben sem közös világ egymásnak feszülésének pszichológiai pontosságú ábrázolása. Hiszen a két főszereplőben nincs semmi közös vonás. Kontrasztjuk talán éppen ezért annyira szembetűnő – már az első perctől kezdve. Pedig Ferdinand mindent megtesz annak érdekében, hogy Miranda kedvében járjon: egy-két kivételtől eltekintve bármit megvesz neki, amire vágyik, csak azt nem adja meg neki, amire a lány a legjobban vágyik: a szabadságot. Hiszen akkor értelmét veszítené az ő élete, ő ugyanis a lány megszállottja, életének minden perce róla szól, legalábbis amióta először meglátta.

A menthetetlenül tragédiába torkolló történet számos gondolatot felvet, ám elsősorban azért sokkoló, mert csaknem megingatja hitünket a jó győzelmében. Ferdinand karaktere mintapéldája a mindenféle testi erőszaktól mentes, aberrált személyiségnek - csak remélhetjük, hogy a mi környezetünkben nem él ilyen ember, aki már-már ijesztően logikusan gondolkodik, aki tökéletesen tisztában van tettével és annak következményeivel, csak éppen nem érdekli. Bevallom, nem kevés hasonló témájú könyvvel volt már dolgom, most mégis úgy jártam, hogy napokkal az olvasás befejezése után még mindig a hideg futkosott a hátamon, ha egyes jelenetek az eszembe jutottak, a gondolataim pedig vissza-visszatértek a regény valóságába, amitől szabadulni akartam ugyan, de hiába...

Galgóczi Móni

2015.05.08.
Forrás: Ekultura.hu