– A Lepkegyűjtő kőkemény dráma. Nem félsz attól, hogy a közönség miként fogadja az alakításodat? Hisz a neved összefonódott a romantikus, könnyed műfajokkal.
– Nem véletlen a választás, valami nagyon mást, valami sokkal fajsúlyosabb darabot kerestünk, mint amikben eddig szerepeltem. Sose érdekelt, mit várnak tőlem. Ha így lenne, még mindig musicaleket énekelnék...

– A szakma véleményétől se tartasz?
– Azt már a főiskolán megtanultam, hogy musicalszínésznek lenni annyit jelent, hogy eleve a szélső pályán úszol. Ezzel csak akkor foglalkozik az ember, ha nem szereti, amit csinál.

– Megküzdöttél a szereppel? 
– Még most is küzdök vele. A fickóban, akit játszom, rengeteg elfojtott érzés fortyog, de nagyon visszafogott. Míg én alapvetően robbanékony típus vagyok. Jó kis önfegyelmi tréning volt minden próba nekem. Lelkileg is megviselt. Emlékszem, az első próba valahanyadik jelenete után kivonultam bőgni. Mert az egy dolog, hogy otthon megtanulod a szöveget, de amikor ott áll melletted egy törékeny lány, és durvának kell vele lenned, az nagyon megrázó.

– Tőled mennyire áll távol az erőszak? El tudsz képzelni olyan helyzetet, hogy kitör belőled a vadállat? 
– Nem. De azt szerintem senki sem jelentheti ki magabiztosan, hogy mondjuk soha sem fog beleütni ököllel a falba dühében.    
   
– Megtörtént már veled?
– Igen. Nem félek szabadon engedni az indulatokat – amennyiben nem mások testi épségét veszélyeztetem.

– Szeretsz veszélyesen élni?     
– Igen, de nem kell extrém dolgokra gondolni. Például szeretek síelni. De az igazi adrenalinbomba nekem a színház. 

– Mi az, amitől igazán félsz az életben?
– Fatalista vagyok. Hiszem, hogy minden okkal történik, és egy tanulási folyamat része. Ha nehéz helyzetbe kerülök, szembenézek vele, de nem agyalok olyan dolgokon, amikkel nincs dolgom. Könnyen behívható a baj, ebben is biztos vagyok, már csak ezért sem gondolok rá.

– A keleti filozófiák mennyire állnak közel áll hozzád?
– Fontosak, de nem kívánom egy fehér fallal szemben ülve, morfondírozva leélni az életemet, ahelyett hogy élnék. Keresem a boldogságot. A dalai láma arcán látom belőle a legtöbbet a vezetők közül, úgyhogy neki hiszek. 

– Nemrég jöttél meg Baliról. Mit kaptál ettől az úttól?
– Három év után egy óriási pihenést. Volt, hogy több napon át csak enni keltem fel. A szobából szinte ki se jöttem. A második héten nekivágtam, rengeteg élmény ért, láttam tengerpartot, rizsföldeket, batikoló műhelyt, másztam hegyet, szóval nagyon különböző ingerek értek.

– Amúgy utazós vagy?
– Nem. Soha életemben nem voltam egyedül nyaralni, és ilyen távol se.

– Miért?
– Régebben Dóriékkal visszajártunk ugyanoda, Spanyolországba. Értelemszerűen oda már nem megyek, sőt olyan helyre vágytam, ami nem is nagyon emlékeztet a családi nyaralásokra. Bali tetszett, mert még a színek se ugyanolyanok ott, és bár kaland, mégis a komfortzónában is lebzselhet az ember.

– Szereted a kényelmet?
– Nagyon. Szeretem a jó dolgokat. Óvatosan mondom, mert félek, félreértik: szeretem a luxust, az igényes létezést. Nem azért veszek meg valamit, mert olcsó, hanem mert szükségem van rá, és jó minőségű. Hajlandó vagyok megdolgozni azért, hogy megvehessem.

– Milyen tárgyakhoz ragaszkodsz?
– Egyre kevesebb dologhoz kötődöm. De most a kora miatt el kell adnom az autómat, és nem könnyű tőle megválnom. 

– És a lakásodhoz kötődsz?
– Albérletben lakom. Érdekes módon lehorgonyoztam, holott régebben mohón kerestem egy telket, ahol majd építek egy házat, valahol erdőközelben legyen, ez volt a lényeg.  

– Szeretsz kirándulni?
– A kislányom olyan iskolába jár, ahol elvárás, hogy a szülők aktívan részt vegyenek az iskola életében – tapicskolás a Duna-parton, visongva játszás az Óbudai szigeten, kavicsgyűjtés... Megyek, ha tehetem.

– Szeretsz játszani?
– Igen, ha ki vagyok pihenve. Most tele vagyok energiával Bali után. Úgyhogy tegnap, mielőtt hazavittem volna Zorkát az anyukájának, kalózok voltunk, kiástuk a térképet, amely pont a tündérhez vezetett, aki nagyon szépen énekel. 

– Nagyon hasonlít rád Zorka. Te is magadat látod benne kicsiben?
– Nem, én zárkózott, félénk, hiperérzékeny kisfiú voltam, Zorka sokkal szabadabb, vagányabb szerencsére. 

– Népszerű voltál a lányok között?
– Tizenhat éves koromig kívülálló voltam a vörös hajam miatt, de utána egyik pillanatról a másikra észrevettek. 

– Meglepődtél?
– Persze, évekig nem tudtam mit kezdeni a sikerrel.

– Zavarba jössz még a, mondjuk úgy, túlságosan lelkes rajongóktól?
– Fontos tudni, mit szabad elhinni, és mit nem.

– Ez megy neked?
– Már igen. Az ember elveszti a realitásérzékét, amikor felfelé fut a szekér. Amikor lassul a felfutás, amikor néha csönd lesz, na akkor tisztábban látja az ember, mi valódi, és mi nem. 

– Csönd???
– Amikor régebben énekeltük a Lehetsz királyt, nem hallottuk egymást a színpadon, úgy visítottak a lányok. Ilyenkor könnyű elhinni, hogy nincs megállás, hogy te lehetsz akár a Michel Jackson is. Amikor először nem lógnak a csilláron is, akkor visszajössz szépen a földre. Megrázod magad, és újragondolod az egészet. Szerencsém volt, mert kinyílt akkor a világ. Azóta kipróbáltam magam, mint háttérember, mint hangszerelő, zenéltem, tévéműsorokban szerepeltem, egy színházból lett több…

– Hallgatsz másokra?
– Többé-kevésbé. 

– Bírod, hogyha nemet mondanak neked?
– Nem, de már tudom kezelni a helyzetet.

– Igaz, amit egyszer nyilatkoztál, hogy alapvetően te egy popénekes vagy?
– Nem, már másként gondolom. Mindaz én vagyok, amit csináltam, és amit még csinálni fogok ezután. Minden megélt dolog jön velem. Siker, kudarc – a részeim.
 

KÉPGALÉRIA

Nem a negatív szerep az egyetlen újdonság Bereczki Zoltán életében

Bereczki Zoltán egy emberrabló pszichopatát alakít a Centrál Színház új darabjában. Egészen másfajta szerep ez, mint amilyenekben eddig láthatta a közönség. És mostanában nem ez az egyetlen újdonság az életében.

Kattints a képre a teljes galéria megtekintéséhez!

Zoli börtönbe vonult

Az új szerep kedvéért a színész rabokat látogatott a börtönben. 
– Igen megrázó három látogatás volt ez. Találkoztam elítéltekkel, beszélgettem olyanokkal, akik hajlandók voltak mesélni magukról. Háromból kettő embert ölt. Elsősorban az érdekelt, hogyan idézik fel a történetüket. Hogyan igyekeznek menekülni a felelősség alól. Szeretnék ledobni a zsákot, amit cipelnek, és mindegyik más utat választ. Valamennyien nagyon csendesek voltak. De a nyugodtság álarca mögött belül tele voltak feszültséggel.

2015.04.23.
Forrás: Kiskegyed