A József Attila Színház öltözőjében ülünk, Szinetár Dóra premierre készül. Arca még festetlen, csillogó szemmel, lelkesen beszél az előtte álló feladatról, az életéről. 

- Csodálatos dolog történik velem! Amikor tizenhárom, tizennégy éves lehettem, volt egy határidőnaplóm, amibe nemcsak a különféle teendőket írtam, hanem majd minden estére bevéstem magamnak egy-egy színházi programot. Persze kivételezett helyzetben voltam, hiszen a szüleim révén bejáratos voltam a színházakba, és a nézőtéri felügyelők mindig kerítettek nekem egy pótszéket, vagy ülhettem a lépcsőn az előadás alatt. Elsősorban a zenés darabokat szerettem, de mentem mindenfélére. Amikor kijött a következő havi színházműsor, a kedvenc darabjaim minden egyes előadását beírtam a noteszbe. Hacsak lehetett, mindegyiken ott voltam. Az egyik ilyen favoritom a Cigánykerék volt, a Budapesti Kamaraszínházban ment akkoriban. Volt vagy százötven előadás összesen, abból én száznegyvenet biztos láttam, kívülről fújtam az egészet. Vári Évi mondta is egyszer, hogy én vagyok az előadás kabalája, úgyhogy hétkor mindig kikukkantott, ott vagyok-e a nézőtéren. Ilyen előzmények után képzelheted milyen boldog voltam, mikor a rendező, Böhm Gyuri felkért a Cigánykerék egyik szerepére. Mikor először elénekeltük a próbán a finálét, zokogtam. Mondhatni, időutazásélményem volt, visszatértem a gyerekkorba, amikor még a színház nem a munkahelyem volt.

Ha egy nő levágatja a haját

-  A Facebookon írtad egy posztod mellé, hogy kilencévesen volt ilyen rövid frizurád utoljára, mint a mostani. Ha egy nő levágatja a haját, sokszor a múltat zárja le jelképesen. 
- Igen, ebben van igazság. Már csak azért is, mert az elmúlt időszak lelki terhei meglátszottak a hajamon, és a festés, szárítás, sütögetés se tett jót neki, ami a televíziós szereplések miatt elkerülhetetlen volt. 
       
- A másik újdonság veled kapcsolatban: egy nemrég felvett dalod, a Vékáp kering az interneten. Ha az ember a szövegét hallgatja, felvetődik benne: rólad szól, a te életedről?
- Ez az első elkészült dal egy lemezről, amin Sziámival dolgozunk, lassan egy éve. Sziámi a fejébe vette, hogy segít nekem megfogalmazni a zene nyelvén, ki vagyok, ki lettem. Sok mindenre kellett rájönnöm az elmúlt időszakban, hosszú, érdekes út van mögöttem. Az elmúlt két évben megpróbáltam úgy csinálni, mintha nem történt volna semmi különös, annak ellenére, hogy eljöttem az Operettszínházból és elváltam. Tartottam magam, de ez visszaüt. Igenis meg kell élni a változást. A lemez tehát egy összegzés, de épp ez a dalszöveg nem az én lelkemből született, nem gondolom, hogy bármelyik pasit „benéztem” volna az életemből. Véget értek, mégis alapvetően sikeres kapcsolataim voltak, nem tartom kudarcnak őket. Nagyon tetszett a dal, felénekeltem, mert kíváncsi voltam, lehet-e feszegetni a határaimat.

- Milyen határokra gondolsz?
- A közönség szerette annak idején a Buli után a takarítás lemezt, több százezer példányban elkelt. A musical duett lemezek is sikeresek voltak. Ez az új, rockos hangzás viszont, attól tartottam, idegen azoknak, akik tőlem a romantikus hősnő szerepet várják, amely a musicalműfaj révén hozzám nőtt, pedig a való életben én sosem voltam ondolált hajú királylány. Volt, aki meg is kérdezte, hol a romantikus Dóri? Mások azt mondták: de jó, hogy váltottál!

KÉPGALÉRIA

Szinetár Dóra: “Sosem voltam királylány!”

Új frizura, új lemez, új bemutató, új otthon, régi-új színház - Szinetár Dóra élete mostanában a nagy változásokról szól. Ahogy ő fogalmaz: a nagy visszatérésekről. Leginkább önmagához. Fotó:Abrakadabra/Éder Veronika, Rtlklub, TV2

Nem teregettük ki a szennyest

- Bereczki Zolival az ország egyik álompárja voltatok, ez is hozzájárulhatott a habos-babos imidzs kialakulásához. 
- Volt, hogy külön éltünk, civilben épp nem voltunk jóban, de mert a színpadon bármikor szívesen voltunk együtt, és nem teregettük ki nyilvánosan a szennyest, a dalok mögé álmodta a hallgatóság az érzéseket. 

- Új hír az is, hogy visszatérsz az Operettszínházba. Meglepő, azok után, hogy nagy dérrel-dúrral jöttetek el két éve.
- Bár a sajtó személyes konfliktust emlegetett, valójában nem ez volt a háttérben. A  közeget éreztem már szűknek, szerettem volna magam kipróbálni más társulatban, más kollégákkal.  Erre kiváló lehetőség volt a miskolci Chicago előadás. Most visszahívtak az Operettbe is, és két és fél év után már nagyon szívesen megyek. Az Én és a kisöcsém bemutatója lesz jövő tavasszal. Remek feladat, Dolhai Attila és Szendi Szilvi lesznek a partnereim,  sok év után újra együtt játszunk. 

- Visszaszerződsz?
- Nem, egyelőre szeretek szabadúszó lenni. Ez is annak a tervnek a része, hogy nyitok újra a világ felé. 

- Be voltál zárkózva?
- Igen, ugyanazokat a köröket róttam minden téren. Épp a hajam kapcsán gondoltam át, hogy utoljára kilenc éves koromban volt felhőtlenül boldog, kiegyensúlyozott, kerek a világom. Ez nem jelenti azt, hogy azóta katasztrófa az életem, csak utána elkezdtem felnőni, és talán túl korán jött a felelősség. Nem a gyerekeim születésére gondolok, hanem arra, hogy már tizenegy évesen színpadon voltam.

- A szüleid látták meg benned a tehetséget? Ők szerették volna, hogy gyerekszínész legyél? 
- Nem, én akartam, mindennél jobban. Apukám egyenesen ellenezte, anyukám somolyogva hagyta. Nem bántam meg, hogy így alakult a sorsom, nagyon szeretem a szakmámat, leszámítva a krízisidőszakokat, amelyek minden színész életében vannak. Tizennyolc éves korom táján volt az első.

- Akkor mentél férjhez illetve külföldre?
- Igen, az első férjem kint élt, akkor szültem a fiamat, jókor jött a pihenő.

Buli után a takarítás

- A második krízis volt a két évvel ezelőtti?
- Igen, amikor eljöttem az Operettből. El kellett távolodni a  jól megszokott környezettől, hogy rájöjjek, tudni kell értékelni, amit elért az ember. Olyannyira nem voltam erre képes, hogy például a Buli után a takarítás lemezt beakasztottam a kazánházba. Elégedetlen voltam vele utólag. Pedig az emberek szerették, örömet szerzett sokaknak, és rengeteg munkám volt benne. Harmincvalahány főszerepet játszottam el  huszonöt év alatt – ezért is illene hálásnak lenni a sorsnak! 

- Tanulnod kell önmagad vállon veregetését?
- Igen! Most már képes vagyok kimondani, hogy szeretnek, és hogy ezért én megdolgoztam. Kellett a sok bántás, hogy ezekkel szemben megfogalmazzam magamban ezt a gondolatot. 

- Mi kellett még a változáshoz? 
- Zalán mellett nagyon más viszonyba kerültem saját magammal. A kapcsolat tükör. És én szeretem ezt a mostani tükörképemet.

2014.10.31.
Forrás: Kiskegyed.hu