Másnapos bérletnek a bemutató utáni napon tartott, második előadásokat nevezik a sokat látott színháziak - aki hallotta már ezt a kifejezést, az azt is tudja, hogy a színész is ember, még olyankor is, amikor éppen játszania kell. Michael Frayn ebből az alapállításból írt afféle traumakibeszélő bohózatot: a Még egyszer hátulról, Ugyanaz hátulrólés Veszett fejsze címen is játszott darab színfalak mögötti eseményeihez képest ugyanakkor egy súlyos delíriumba forduló előző éjszaka olyan ártalmatlan eseménynek tűnik, mint egy vasárnapi nassolás a vegán bisztróban.

Ágoston Katalin, Bereczki Zoltán - Fotók: Rick Zsófi

Frayn csokorba gyűjtötte az összes sztereotípiát, amit csak színházi emberekről el lehet képzelni - a rendező minden színésznőt megdönt, a primadonna buta, mint a sár, az öreg színész alkoholista, a bonvivánnak féltékenységi rohamai vannak -, és felsorol mindent, ami elromolhat egy előadás alatt. Próbálni alig volt idő, a színészek nem tudják a szöveget, a kontaktlencse kiesik, egy vagy több nő terhes lesz a rendezőtől, a színészek fúrják egymást; főpróba rémes, a vidéki turné rettenetes, míg végül tényleg minden szétesik és fejre áll. És ahogy közeleg a színházi apokalipszis, úgy növekszik az egy percen belüli poénok száma kettőről körülbelül hatvanig. Bár a próbált, majd játszott bohózat valójában tényleg inkább rossz, mint vicces, másodszor, hátulról nézve és harmadszor, a romokon táncolva ebből is villámként sül ki a nevetés - ahogyan Puskás Tamás rendező is tökéletes ritmusérzékkel és poénérzékenységgel aknázza ki a legapróbb helyzet humorát is.

Pokorny Lia

Pokorny Lia, Botos Éva és Cserna Antal profi komédiások: színpadi bestiaként épp olyan meggyőzőek, mint emberekként a takarásban; színészükben is ott van az az emberi jellem, amelyet pontosan mutatnak meg a díszlet mögött is. Szilágyi Csenge rendezőasszisztense kiváló börleszkfigura, mégis, amikor arra van szükség, egy apró mozdulattal át tud lépni a szinte groteszkből az érző lénybe. Ágoston Katalin ügyesen faragott faarccal játssza a körülményekkel mit sem törődő, "buta szőke" színésznőt, s a kulisszák mögött ugyanennek a famaszknak mutatja meg más árnyalatait. Bereczki Zoltán féltékeny vezető színésze elsöprő lendületet visz az előadásba, de sokszor pantomimesen eltúlozza nem színészinek, de emberinek szánt gesztusait, hasonlóan a kevéssé összetett rendező-figurát adó Schmied Zoltánhoz. Papp János és Vári-Kovács Péter magabiztos technikai tudással építik fel nem túl bonyolult komédiai karaktereiket - profi nevettetők.

Cserna Antal, Schmied Zoltán

A nevetés hangja pedig szinte elnyomja a darab keserű, savas mellékízét is. Mert azért a színpadon mégiscsak azt látni, hogy a színészeknek és a rendezőnek gyakorlatilag minden fontosabb az előadásnál: személyes sértettség, egymás közti konfliktusok, szerelem, karrierépítés - akkor is, ha közben meg a díszlet rádől a közönségre. Épp ezért hiányzik nagyon az irónia a Centrál Színház előadásából: az a mindenből sugárzó bizonyosság, hogy ez itt nem történhetne meg. Az az el nem játszható közmegegyezés néző és színház között, hogy amit látunk, csak félelem a mindig jelenlévő minőség elveszítésétől, ami egy picike súlyt adhatna ennek a nagy komédiázásnak. Hogy ez nem tét nélküli komédia, hanem roppant humoros lázálom a tét nélküli komédiajátszás veszélyeiről.

Schmied Zoltán, Pokorny Lia, Botos Éva, Szilágyi Csenge

A Centrál Színház előadásáról ezt nem érezni biztosan. De azt igen, hogy a Függöny fel! remek szórakozás, három felhőtlen óra, ebből garantáltan minimum másfél órányi nevetéssel. Sokkal jobb, mint például egy rossz előadás.