Borsonline.hu 2013.05.02.
2013.05.02. 13:54
Szakmát választ Szinetár Dóra
Hiába a színészi hivatásban elért sikerek, Dóra gyermekkora óta vágyik egy „rendes” szakmára. A mai napig böngészi a főiskolák oldalait, hátha rálel a hőn áhított második szakmájára.
Meglepő őszinteséggel beszélt terveiről és álmairól hétfő este a New York Palace Művész Páholyában Szinetár Dóra, akiről megtudhattuk, hogy megszámlálhatatlan szakmai siker és két csodaszép gyermek után sem érzi, hogy nyugodtan hátradőlhet, a színésznőnek új tervei vannak.
Dóra és édesanyja, Hámori Ildikó Jászai Mari-díjas színművésznő, Tordai Teri és Horváth Lili társaságában beszélgetett a közelgő anyák napja kapcsán az est háziasszonyával, Juhász Annával. Amikor Dórától azt kérdezték: családi háttere ismeretében természetes volt-e számára, hogy színésznek áll, meglepő választ adott. Rendszeresen figyeli, milyen új szakok indulnak a főiskolákon, hátha rátalál arra a szakmára, ami tetszik neki.
– Természetesen elégedett vagyok a sorsommal, hiszen rengeteg nagyszerű szerepet, a közönségtől pedig nagyon sok szeretetet kaptam az évek során – mondta a Bors munkatársának a színésznô. – Ezzel együtt gyermekkorom óta ég bennem a vágy, hogy a „civil” életben is kipróbáljam magam – tette hozzá nevetve. – Ami igazán érdekelne, az a színháztudomány és a televíziózás, de nagyon szívesen elmerülök a gyermeknevelésről szóló szakkönyvekben is.
Fotó: Birton Szabolcs
Dóra elégedett a karrierjével, mégis úgy érzi, a színészet mellett szüksége lenne egy „rendes” szakmára
Pedagógus biztosan nem lennék, de a kicsik lelkivilágával nagyon szívesen foglalkozom. Talán pont ez sarkallt arra, hogy a közelgő gyermeknapra kiadjak egy különleges lemezt. Dóra új korongja valóban nem hétköznapi, a gyermeki szorongások és félelmek feloldására szolgáló mesék, dalok hallhatók rajta.
– Édesanyámmal közösen készítettük az albumot, ő a mesélő, én pedig a szereplők hangja hol prózában, hol énekben. Olyan tanmesékről van szó, amelyek például a kicsik sötétben érzett félelmét oldják. A célunk az volt, hogy a gyerekek le tudják győzni ezeket az szorongásaikat. Nagyszerű alkotói folyamat volt a lemez készítése, Müller Péter Sziámival, Böszörményi Gyulával és Veres Andi zeneszerzővel dolgoztam az anyagon.
Dóra azt vallja, hogy egy kétgyermekes elfoglalt anyukától sem lehet idegen a továbbtanulás. – Meglehetősen hosszú ideje ott tartok, hogy nézegetem az iskolákat, kutatom a lehetőségeket. Szeretnék folyamatosan tanulni, továbbképezni magam.
|