Habostorta.hu 2013.04.27.
2013.04.27. 13:31
Szinetár Dóra megint oltár elé állna
Továbbra is hisz a házasság intézményében a kétszeresen elvált színésznő
"Akkor kell elengednünk egy kapcsolatot, ha csak önmagunk feladásával menthetjük meg" - vallja Szinetár Dóra.
A színésznő kétszer már hozzáment a szeretett férfihez, és válásai ellenére sem csalódott a házasság intézményében. "A kapcsolataim nem azért értek véget, mert házasságban éltünk. Akartam feleség lenni, ők pedig el akartak venni, ez ennyire egyszerű.
Úgy gondolom, függetlenül a végkifejlettől, minkét esetben jó döntést hoztam. Mindkét házasságomban egyenlő félként harcoltunk a sikerért és valóban tettünk azért, hogy beváltsuk az egymásnak tett fogadalmunkat. Ezért is sikerült végül egyetértésben elválnunk.
Egy szó, mint száz, el tudom képzelni még azt a helyzetet, hogy ha valaki megkéri a kezemet, igent mondjak. De egy jól működő kapcsolatban akkor sem dőlnék a kardomba, ha soha nem kapnám meg azt a bizonyos kérdést" - mesélte a kétgyermekes színésznő a Bestnek.
Szinetár Dóra első férje Lőcsei Jenő balett-táncos volt, a házasságból egy kisfiú, Marci született. Bereczki Zoltánnal 2005-ben házasodtak össze, majd tavaly nyáron jelentették be kapcsolatuk végét. Közös gyermekük, Zora Veronika 2007-ben született.
(Forrás: Story)
|