Budapesti bemutató: 2012. augusztus 24.
Városmajori Szabadtéri Színpad

Moliére:

A mizantróp
(Le misanthrope)

A Quimby dalainak / Kiss Tibor szerzeményeinek felhasználásával.

Fordította: Petri György

	Szereplők:
	Alceste	Makranczi Zalán
	Céliméne, Alceste szerelmese	Szinetár Dóra
	Philinte, Alceste barátja	Jászberényi Gábor
	Oronte, Céliméne szerelmese	Perjés János
	Arsinoé, Céliméne barátnője	Kolti Helga / Müller Júlia
	Éliante, Céliméne unokahúga	Szendi Szilvi
	Acaste	Szabó Ádám
	Clitandre	Szabó J. Viktor
	Du Bois, Tiszt	Széplaky Géza
	Baszk	Kutik Rezső

Zenészek:
Szabó Ádám (harmonika), Kutik Rezső (gitár)

Rendező: Bori Tamás

1666-21012. Lully-Quimby. Moliere-Molnár. Fekete-fehér...és a romokon ülve már csak röhögünk...

1666 (mert ekkor íródott) – 2012 (mert ekkor játsszuk)

Lully (mert ő volt Molière állandó zeneszerzője) – Quimby (mert ennek az előadásnak ők)

Molière (mert ő írta) – Molnár (mert félelmetes áthallások vannak a Liliomból)

Fekete – fehér (mert jin jang, és mert mindent próbálunk ennyire leegyszerűsíteni – kivéve azt, amit lehetne, sőt kellene)

És a romokon ülve már csak röhögünk... (mert sok tekintetben a végén vagyunk valaminek – viszont humorérzék nélkül még sokkal nehezebb lenne)

„Írhatnám persze, hogy a Spirit Színház fantasztikus szereposztással készül Molière remek-művére. De ez kiderül a szereposztásból. Hogy Petri György klasszikussá vált fordítását használjuk, mely egyrészt fantasztikus és jól mondható, másrészt viszont páros rímes, hatod-feles jambusban van, ami azért mégsem annyira egyszerű... Pláne a mai színházi nyelvet ismerve. Írhatnék a díszletről, amely szimbolikusan a „lelkünk börtönéből" alakul át az „életünk körhintájává". Ami alapvetően vidám dolog, mégis remekül egyedül tudunk maradni benne. De ez egy plakáton vagy szórólapon elég faramuci és tudálékos. Írhatnék az elmagányosodásról, a vélt vagy valós sérelmeink okozta rossz döntésekről, a világgal szembeni megfelelni akarásunkról. Hogy elég gyakran nem vesszük észre azt a szűk mezsgyét, amikor a kompromisszumaink megalkuvásba csapnak át. Vagy arról, hogy sok ember között is lehetünk elképesztően magányosak. Hogy annyira félünk önnön tükrünktől, meg a belső csendtől, hogy mindenféle „zajokkal" bástyázzunk körül magunkat.

De ezek leírva nagyon komor képet festenek. Én viszont egy olyan előadást szeretnék alkotótársaimmal létrehozni, amelyben ezeket a kérdéseket úgy járjuk körbe, hogy közben merünk röhögni magunkon. Hogy azért Quimby-zenék, mert nagyon passzolnak mindehhez, és azért élőben, mert utálom a „konzervet". Viszont néhány megjelent híradással ellentétben semmiféle Quimby-musical nem készül. A szerző, a cím, a szereposztás, a zenék és a fenti pár sor, azt hiszem, többet mondanak el mindenről, mint ezek az információk." (Bori Tamás)