|
Borsonline.hu 2012.02.28.
2012.02.28. 11:08
Szinetár Dóra szeretett fiú lenni
Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán a színpadon és az életben is egy pár. Útjuk a közös sikerekig és az egymásra találásig nem volt akadályoktól mentes. Sorozatunk mai részében Dóri gyermekkoráról olvashatnak.
Szinetár Dóra édesapja, Szinetár Miklós rendező, édesanyja pedig Hámori Ildikó színésznő. Híres szülei miatt szinte egyenes út vezetett Dóri számára a színház felé, de azt mondja, mégsem volt egyértelmű: színésznő lesz.
Fotó: Online
– Én pontosan láttam, hogy milyen borzalmasan nehéz ez a szakma, és a szüleim mindig óvtak tőle. De végül nem tudtak visszatartani – magyarázta Dóri. – Az évek során pedig én is megtapasztaltam a szakma árnyoldalait, de ugyanakkor rájöttem arra is, hogy mindenki a saját hivatásának a nehézségeit domborítja ki, és valószínűleg másoknak sem könnyebb.
Dóri szerint az, hogy a szülei színházi emberek, nem feltétlenül volt előny számára.
– Annak köszönhetően, hogy a szüleim ismert emberek, valószínűleg előbb jutottam lehetőségekhez, mint mások, hiszen közel voltam a tűzhöz, és minden információt megkaptam. Tudtam, mikor, hova keresnek szereplőket és hasonlók, de amennyire előny volt, hogy az ő gyerekük vagyok, ugyanannyira hátrány is, hiszen a barátaikat és az ellenségeiket is ugyanúgy örököltem – mondta a színésznő.
– A színészet nem az a szakma, ahol csak azért tudsz érvényesülni, mert híresek a felmenőid. A szülők nem játszhatják el a szerepet helyetted, az előadás után pedig nem súghatják mindenkinek a fülébe: tegye már meg a kedvemért, hogy tapsol a lányomnak.
Szinetár Dóra elmondta: már gyerekként jobban helyt állt a színpadon, mint az iskolapadban.
– Utáltam iskolába járni. Valahogy nem volt nekem való az a kötöttség, amit a suli jelentett. Ennek köszönhetően az órákon nagyon rosszul viselkedtem. Rengeteg osztályfőnöki és igazgatói intőm volt, amik miatt a szüleim sosem szidtak le. Anyukám mindig röhögve fogadta az újabb és újabb beírásokat az ellenőrzőmben. Közben pedig már folyamatosan színpadon voltam vagy a televízióban, így nem is nagyon volt való nekem, hogy reggel korán már a padban üljek – emlékezett vissza a színésznő.
– 1987-ben kaptam az első színpadi szerepemet, a Szegedi Szabadtéri Színház, a Rock Színház és a Vígszínház közös produkciójában, a Nyomorultakban játszottam a kis Cosette-et. Nem sokkal később ugyanebben a darabban már egy fiúszerepet kaptam, én voltam Gavroche. A közönség mindig elhitte, hogy fiú vagyok. Volt rajtam egy sapka, ami alá betömtem a hajamat, és csak a tapsrendnél vettem le.
Amikor kiomlottak a hosszú tincsek, a közönség mindig felmorajlott. Nem sokkal később pedig egy másik fiúszerepet is megkaptam: én lettem Nyilas Misi a Légy jó mindhalálig musicalváltozatában. Nagyon szerettem a fiúszerepeket, sosem zavart, hogy a sajátomtól eltérő nemű karaktert alakítottam.
(Folytatjuk)
Baku György
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
