- Béres Attila rendező szavaival élve, egy új musical-műfaj, a szerelmi thriller jött létre a Rebecca színre vitelével.

Sz.D.: – Ez relatív, ugyanis felvetődik a kérdés, nevezhetjük e akár azt is szerelmes párnak, ahol nem teljes a szerelem, hanem csak az egyik félnél alakul ki.

B.Z.: – Minden bizonnyal a Nyomorultakra gondol Dóri, mely az első olyan darab volt, ahol együtt játszottunk. Ott egy szerelmi háromszög alakult ki, ahol szerepem szerint szerelmes voltam egy lányba, aki viszont szeretett. Közben a Dóri által alakított karakter is szerelmes volt belém, és az én karjaim közt halt meg a francia forradalom kellős közepén. A halálának utolsó pillanatában alakul ki köztünk valami.

Sz.D.: Legalábbis mi így játszottuk (nevetés – szerk. megj.).

B.Z.: – Igen, a regényből ez nem következik, de a musical mindig egy kicsit rózsaszínűbb felhőben úszik. Rá egy évre mutatták be a Sors bolondjai című vígjátékot, melyben a végkifejletig gyűlöljük egymást, de a vége mégis házasság lesz. Úgyhogy volt szerencsénk egymáshoz színpadon a kezdeti időszakban, de aztán “elveszítettük” egymást. A Rómeó és Júliában is csak távolról figyelhettük a másikat, és a Szépség és a Szörnyetegben is csak egy apró jelenetünk volt, ahol fordult a felállás, és én lehettem a hódoló szerepében.

- Az említett “rószaszín felhős” jelző a Rebeccában nem lelhető fel. Ahogy Béres Attila rendező is fogalmazott, ez egy szerelmi thriller.

Sz.D.: – A Rebecca pozitív értelemben, de minden szempontból egy kakukktojás. Bár a zenéjét illetően pontosan olyan, mint egy klasszikus, gyönyörű musical, de sem a történet, sem a rendezés nem azt a habos-babos idillt ígéri a nézőnek, mint általában a musicalek. Ha a néző nem olvasta a regényt, nem látta a filmet, vagy már régen volt hozzá szerencséje, akkor valóban végig izgulja a darabot az elejétől a végéig. Merthogy ez egy Hitchkock thriller, melynek a zenéjét is úgy írta a világhírű Lévay-Kunze szerző páros, hogy a dalokon kívül, az arányaiban az átlagosnál több prózai jelenetet is végig kíséri egy melodramatikus filmzene. Nagyon nehéz ezt úgy összehozni technikailag, hogy szabad színészi játékkal kibontakozzanak a jelenetek, közben elég legyen az aláfestő zene, és a zenei hangsúlyok is a megfelelő helyen és időben érvényesüljenek. Ez, a cselekményes történet mellett, egy folyamatos izgalmat ad a nézőnek, és a rendezés, a látványvilág is alátámasztja ezt a furcsa, félelmetes, kissé tőlünk távoli, rejtélyes, angol nagypolgári, tengerparti, mocsaras vidéki környezet által keltett hatást, mely ezzel a klasszikus muzsikával tökéletes egységet alkot.

- Budapesten kívül ezt a musicalt bemutatták szerte a világban, Japántól kezdve, Finnországon át, egészen Bécsig. Volt szerencsétek valamelyik előadáshoz?

B.Z.: – A bécsi előadást, és Hitchkock klasszikus filmjét is láttuk, és természetesen a könyvet is olvastuk.

Sz.D.: – Mikor megnéztük úgy öt éve Bécsben, azzal jöttem ki a nézőtérről, hogy lebilincselő a zene, a produkció, de én nem akarom ezt az egysíkú kislányt soha az életben eljátszani. Hiába volt remek az előadás, a férfi karakter, Maxim mellett, nem éreztem nagy feladatnak a kislány megformálását. Béres Attila rendezőnek, illetve kicsit az én kitartásomnak is hála, aki folyamatosan rágtam Attila fülét, az általunk életre keltett darabban megszületett egy sokkal érdekesebb női karakter. Ezért is szeretem a darabot, mert a regényből ismert ártatlan, naiv, “szobanövény vonalként” emlegetett, teszem a dolgom, aztán majd csak lesz valami karakter nálunk, a második felvonásban kinyílik.

B.Z.: – Én is azt éreztem a bécsi darabbal kapcsolatban, hogy Dóri karaktere nem fejlődik sehova, de végig az ő szemszögéből látjuk a történetet. Attila másképpen hangsúlyoz, és az “én” karakter a bevezető elmesélés után életre kel, mellyel új lehetőségek nyíltak meg előttünk. Erre Lévay Szilveszter is kapható volt, akit szintén izgatott, hogy ezáltal mélyebbre lehet ásni a történetben. Ezzel megszületett egy új műfaj, melyet pszichothriller musicalként kezdtünk emlegetni. Dóri említette, hogy szerinte akkor igazán izgalmas a darab, ha még nem ismerjük. Nos, engem a musical megtekintése után felhívott a nagynéném, hogy ő kislány korában milliószor elolvasta a könyvet, mely a kedvence volt, a filmet is rengetegszer látta, és nagyon köszöni, hogy újra átélhette a régi élményeket. Mindenkinek tartogat tehát valamit a darab! Annak is, akiben élénken él, annak is, aki régen látta, és azoknak is, akik még nem ismerik a történetet. Sikerült zenés színházban is szórakoztatóvá, érdekessé tenni a klasszikus történetet, melyet a könyv alapján Hitchkock vitt filmre.

Sz.D.: – Érdemes megemlíteni, hogy Béres Attila Bukarestben is bemutathatta ezt a darabot, mely az Év színházi produkciója lett, ami igen nagy elismerés. Ez a mi büszkeségünk is!

- Az ősbemutatón találkoztatok a szerzőkkel?

Sz.D.: – Nemcsak a bemutatón, hanem már előtte is, hiszen az alkotói folyamatból kivették a részük. Lévay Szilveszter többször itt járt Budapesten, figyelemmel követve a darab épülését. Ő egy szerencsés partner a rendezőknek, színház igazgatóknak, mert egy nyitott, kreatív ember, aki szeret azokban az emberekben gondolkodni, akiket lát a színpadon. Engem, személy szerint is sok instrukcióval látott el. Másképp is énekelek néhány dalt, mert azt mondta, hogy az én személyiségemből adódóan másképpen szólalnak meg. Hogy konkrét példával is szolgáljak. A bécsi előadásban, mely az originális bemutatójuk volt, a szerepet megformáló lány, a civil életben is egy törékenyebb lélek volt. Így, az első felvonás végén az egyik dal nála akkor éri el igazán a hatását, ha csicseregve, szinte áriaként énekli. Amikor én ezt megtettem, akkor azt kérte, hogy önmagamhoz képest finomabban adjam ezt elő, tartogassak még magamból a későbbi jelenetekre. Ez is mutatja, hogy az előadás felépítése során ő mennyire figyelembe veszi a karaktereket megformáló színészek, színésznők személyiségét is.

- Kijelenthetjük, hogy a kezdeti félelmek után végül megszeretted a darabot?

Sz.D.: – Igen, sőt, a Koldusopera mellett a másik nagy kedvencemmé lépett elő! Évek óta nem állt ilyen közel hozzám egy musical, mint ez. Nyilván a zenéje is sokat jelent. Vannak olyan dalok, mely első hallásra betalálnak, és az ember már dúdolgatja is, de az egészet is csak pár alkalommal kellett meghallgatnom, hogy már ne is tudjak szabadulni tőle.

- A darab már több mint 100 bemutatót élt meg Budapesten. Adódik a kérdés, hogyan lehet még ennyi előadás után is ugyanúgy élvezni, átélni a bemutatókat?

B.Z.: – Szerencsénk, hogy repertoár színház vagyunk, és kettős szereposztásban is megy a darab, így havi 2-4 alkalommal, a két év alatt összesen 50-szer formáltuk meg ezt a szerepet. Ez alatt nem lehet megunni, sőt azt kell mondjam, a nyolc éve futó Rómeó és Júlia bizonyos pontjait is tudom még élvezni! Illetve ez nem egy film, mely minden egyes alkalommal pontosan ugyanazt adja. Itt van némi színészi szabadság is, így nincs két egyforma darab. Elég, ha egy részt kissé máshogy mondasz, hangsúlyozol, mely máris elindít valami újat. Azon a határon belül, melyet a nézők talán nem is vesznek észre, egy délutáni és egy esti előadás között is nagy különbségek alakulhatnak ki intenzitásban, megformálásban, habitusban egyaránt.

Kövessen minket a Facebook-on is! Lájkolja oldalunkat, hogy időben értesüljön rendezvényeinkről, híreinkről!

- Laczó Tímea, Pados Noel -

A linkért ahonnan a cikk származik köszönet Aliz Tóth-nak, aki a Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán Rajongói Oldala szerkesztőinek oldalára kitett hivatkozást like-olta le így osztotta meg velem a linket.