Magazin: A Szinetárokról mit lehet tudni?

Szinetár Dóra: Nem sokat. Egy biztos: aki a világon Szinetár, az mind rokon.

Szinetár Miklós: Volt köztük görögkeleti pópa Kárpátalján, ékszerkereskedő Montevideóban, sokan pedig Párizsban élnek. Sumérföldet pedig Sineárnak hívták, de ebbe azért nem bonyolódnék bele.
Magazin: Művész volt a családban?

Szinetár Miklós: Egy író, a nagybátyám, Szinetár György. A nagyapám viszont az első magyar mozisok egyike volt. Vett egy gépet és azzal vetített, amíg tönkre nem ment.

Szinetár Dóra: Mármint nem a gép, hanem ő.

Magazin: Biztos örülne, ha látná, mire vitték. Még családi zenekart is alakíthatnának, hisz mindketten tanultak énekelni.

Szinetár Miklós: Én tizenöt évesen jelentkeztem az Operaház kórusába, ahová szerencsére nem vettek fel. Legközelebb aztán már a főiskolai vizsgákon énekeltem, a Tannhauserből az Esthajnalcsillagot, meg a Figaró-áriát. De rendezés közben is szerettem énekelni.

Szinetár Dóra: Ehhez képest én csak zenei általánosba jártam, viszont tizenegy éves korom óta énekelek színpadon. A Nyomorultak Cosette-jével kezdődött, aztán Rózsa István akkori popmenedzser felfigyelt rám, és elhatározta, hogy popsztárt csinál belőlem.

Magazin: Amolyan anti-Szandit?

Szinetár Dóra: Inkább Szandi konkurenciáját. Készítettünk is egy poplemezt, amit sokáig kicsit vicces, kicsit kínos kitérőnek tekintettem. Ma már persze büszke vagyok rá, hogy az „én slágerem” volt a „Buli után a takarítás”.

Magazin: Amitől egy generáció kapott sokkot.

Szinetár Dóra: Akkor elmesélek valamit: néhány éve a tévében volt egy műsor, a Dalnokok Ligája, amelyben az Operettszínházból négyen szerepeltünk Az Operett Angyalai néven. A döntő utáni fogadáson, amikor a hangulat a tetőfokára hágott, engem felállítottak egy asztalra, és elénekeltették velem ezt a dalt, a popszakma aktuális nagyjai pedig őrjöngve üvöltötték a szöveget. Szóval valamit mégis tudhatott az a dolog.

Szinetár Miklós: Mellesleg a popzene és általában a könnyű műfaj nagyon fontos része a kultúrának. Szerintem Bach nagyon jól megfér Michael Jacksonnal. Amikor például annak idején felkértek, hogy legyek zsűritag a táncdalfesztiválon, egy pillanatig sem haboztam.

Magazin: Később aztán a Ki mit tud? zsűrijébe is beült.

Szinetár Miklós: Mert érdekelt a dolog. Emlékszem, 1968 körül egy levelet kaptam az edelényi bányászoktól, hogy menjek le hozzájuk, mert én vagyok a Ki mit tud?-ban a kedvenc zsűritagjuk. Két napig vendégeskedtem náluk, még egy bányászlámpát is kaptam emlékbe.

Szinetár Dóra: Jellemző az emberekre, hogy addigra már túl volt több tucat sikeres rendezésen, az ismertséghez mégis a Ki mit tud?-ra volt szükség...

Szinetár Miklós: Mert már akkoriban ilyen fontos volt a televízió. A figyelmet egyébként így vagy úgy, de meg kell szerezni. Karinthy Cini mondta még az „átkos”-ban, hogy nem foglalkoznak már velem, elfelejtettek, úgyhogy oda is megyek a pártközpont elé egy táblával, amire azt írom, éljen a NATO. Akkor talán felfigyelnek rám.

Szinetár Dóra: Kulka Jánosnak ugyanehhez például a Szomszédokban kellett szerepelnie. Őt egy ország úgy ismerte, mint Magenheim doktort, és csak ennek kapcsán tudták meg, hogy kitűnő drámai színész.

Szinetár Miklós: Azt azért meg kell érteni, hogy az emberek nagy része nem jut el színházba.

Szinetár Dóra: Nekem azért mindig jobban esik, ha a színházi szerepemért állítanak meg az utcán. Ahhoz ugyanis, hogy az ember felismerjen egy színészt, fel kell vennie a szép ruháját, jegyet kell váltania, és végig kell ülnie egy előadást. Egy popsztárhoz viszont elég megnyomnia egy gombot a távkapcsolón.

Szinetár Miklós: Ezért olyan nagy baj, hogy szinte kihalt a színházi közvetítés. Durván kétmillió ember ugyanis nem tud másképp hozzájutni az efféle kultúrához. Azt szokás mondani, hogy alacsony az ilyen műsorok nézettsége, de gondoljunk bele: ha csak 3-400 ezer ember lát egy előadást a tévében, az 5-600 telt házat jelent a Nemzetiben.

Szinetár Dóra: De ez a réteg nem érdekli a reklámozókat. Nem számítanak célcsoportnak.

Szinetár Miklós: Régen még létezett olyan, hogy tetszési index. Ez a mostani nézettségi mutató viszont csak a bekapcsoltságot méri.

Szinetár Dóra: Árpa Attilának van erről egy híres története. Egyszer elsötétítéssel büntették a csatornáját, és kiderült, hogy az alatt a néhány perc alatt simán leverték a konkurenciát. A nézők ugyanis az adásszünet alatt gyorsan kimentek a konyhába vagy a vécére, de a programot már nem kapcsolták el.

Magazin: Ön egyébként a tévében ritkán tűnik fel, a hangját mégis hallani néha, mert szinkronizál. Egyszer még John McClane lánya is volt…

Szinetár Dóra: ... A Die Hard 4.0-ban. Egyszer csak megjelent a vásznon Bruce Willis, és jött felém.

Magazin: Az nagyon rendben lehetett...

Szinetár Dóra: Egyébként a szinkronizálás is sokat változott az utóbbi években. Édesanyámmal sokat jártam a nagy „Mafilm-szinkronba”, ahová előbb elhívták a színészeket, hogy megnézzék a szinkronizálandó filmet, és tudják, miről van szó. Aztán lepróbálták egyszer, kétszer, háromszor, instrukciókat kaptak, szóval komoly munka folyt. Engem az első komolyabb szinkronmunkámnál rögtön beküldtek a stúdióba. Amint beléptem, utánam szóltak: három lány van a filmben, a kövér fekete vagy te. Azzal a kezembe nyomtak egy papírt, és mondták, hogy felvétel.

Szinetár Miklós: És akkor még nem beszéltünk a szinkronbetyárokról, akik fillérekért dolgoznak, és borzalmas munkát végeznek. A szocializmusban a mennyiség volt mindig a fontos, most meg az olcsóság. Mert a vevő „költségérzékeny”, és erre vigyázni kell.

Magazin: Nem szereti ezt a világot?

Szinetár Miklós: A jó oldalát, a szabadságot azt nagyon szeretem, a sok sumákságot már kevésbé. De talán az operett is azért hungarikum, mert hasonlít a szellemisége a mi mindennapjainkhoz. Kicsit irreális, kicsit szürreális, és nem szabad benne a dolgokat szóról szóra komolyan venni.

Szinetár Dóra: Hát, az operett nem az én világom. Ritkán látni olyan előadást, ahol a művészek úgy énekelnek, mint az Operában, úgy játszanak, mint a Nemzetiben, és adott esetben még táncolnak is, mint egy revüvarietében.

Szinetár Miklós: Azért én még dolgoztam Honthy Hannával.

Szinetár Dóra: Én őt sajnos csak videóról láthattam...

Szinetár Miklós: Honthy játszott például abban a Csárdáskirálynőben, amivel 1955-ben a Szovjetunióba utaztunk. Óriási sikerünk volt. Moszkva után átvitték az előadást Leningrádba is, majd lejárt a turné, de kiderült, hogy Hruscsov még nem látta. Erre visszamentünk Moszkvába, ahol az előadás végén felkísértek a páholyba azzal, hogy ez a gyerek rendezte a darabot.

Magazin: Mondott valamit?

Szinetár Miklós: Csak annyit, hogy malagyec. Közben pedig nézett rám azzal a vaddisznószemével.

Magazin: Operetten kívül azért rendezett rengeteg operát, sőt Magyarországon elsőként musicalt is. Azt hogyan fogadták?

Szinetár Miklós: Vegyesen. Általában egyszerre két oldalról öltek, mindig a lábszag és a lila köd között kellett utat találnom. Egyszer színpadra állítottam egy musicalt, ami Mándy Iván Mélyvíz című írásából készült. Ennek egy ruhatár volt a helyszíne, ott bonyolódott a hétköznapi élet, ám kiderült, hogy van egy belső ruhatár is, ahol a valódi dolgok történnek, és amiről a közönség nem tud semmit.

Szinetár Dóra: Nem egy szokványos sztori...

Szinetár Miklós: Hát a lilák még ezen is húzták a szájukat, hogy nem elég szürrealista. Lábszagék meg azzal támadták, hogy nem vidám és közérthető.

Magazin: De gondolom, siker volt!?

Szinetár Miklós: Nagyon is. Egyébként ez szerintem ennek a szakmának a lényege: a siker. Aki azt mondja, hogy a siker nem fontos, az rendszerint az élet valamelyik területén nagyon sikertelen.

Szinetár Dóra

Született: 1976. december 17. Színésznő, énekesnő

Szinetár Miklós rendező és Hámori Ildikó színésznő lánya. Énekzenei általános iskolába járt, majd a Magyar Táncművészeti Főiskola néptánc-színpadi tánc szakán tanult. Tizenegy évesen már a Nyomorultak című musicalben szerepelt, és ettől kezdve szinte folyamatosan játszott valahol. színművészeti főiskolára nem járt, a színészkamara viszont diplomát állított ki neki. 1995–96 között a szolnoki szigligeti színház tagja volt, majd szabadúszóként próbálkozott. 2001 óta a Budapesti Operettszínház tagja.

Szinetár Miklós

Született: 1932. február 8.

Színházi, opera-, tévé- és filmrendező. A Magyar Állami Operaház korábbi főigazgatója, a Magyar Televízió egykori elnökhelyettese. Fiatalon komponálni tanult, és énektanulmányokat folytatott. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után az Operettszínház rendezője, majd főrendezője lett. 1960–62 között a Petőfi Színház művészeti vezetője volt, majd az MTV-hez került, ahol végül elnökhelyettesként dolgozott. 1993–96 között az Fővárosi Operettszínház igazgatója, később az Operaház főigazgatója volt. Színpadi előadások mellett filmeket, tévéjátékokat rendezett, Operán innen, operán túl címmel pedig könyvet írt.

Heti ajánlat

– A popzene és általában a könnyű műfaj nagyon fontos része a kultúrának. Szerintem Bach nagyon jól megfér Michael Jacksonnal – mondta a beszélgetés során Szinetár Miklós, de nemcsak a fent említett előadók férnek meg egymással a Szinetár család ízlésében, hanem Muszorgszkij Váczi Eszterrel, Fellini a kínai harcművészekkel és Thomas Mann a színésznő/író Bíró Krisztával.

Szinetár Miklós

Könyv Thomas Mann: József és Testvérei

A Nobel-díjas szerző legterjedelmesebb műve, amelyet ő maga a „legkedvesebb, legjobb, legfontosabb és legjelentősebb” regényének tartott.

Film Federico Fellini: 8 és fél

Egy ’63-as klasszikus Guidóról, a válságba került filmrendezőről.

Opera Mogyeszt Muszorgszkij: Borisz Godunov

Meghalt a cár, éljen a cár. Félelem és reszketés Oroszországban.

Szinetár Dóra

Könyv Bíró Kriszta: Fiókregény

Sóri Mici színésznő szeretne lenni. Felnőtté válás a hatvanas-hetvenes években Budapesten, a háttérben Latinovitssal és Márkussal.

Film Yimou Zhang: Hős

Három harcos a király ellen. A kínai nagy falat.

Zene Váczi Eszter Quartet: Vissza hozzád

2010.07.23.
Forrás: Nol.hu